a simpTASK használatának

Előnyei

Projektvezetőként

Egyszerűbben tervezhet

A hierarchikus nézetben pár kattintással megtervezheti projektjei és feladatai erőforrásszükségletét, illetve azok elvárt ráfordítását. A készülő erőforrás-tervező modulban pedig még egyszerűbben végezheti majd a kezdeti lépéseket.

Importálhat MS Projectből

Amennyiben már van kész projektterve, akár MS Project-ből is tudja importálni azt. Mindez rengeteg időt takarít meg, ráadásul könnyebben követheti azok valós készültségét, ráfordítását, mint azt tehetné a másik szoftver használatával.

Láthatja, mely feladatok vannak késésben

Könnyedén áttekintheti a feladatok és a projektek aktuális készültségi fokát. Az utóbbi értékeket a hozzájuk tartozó feladatok készültségéből számolja a rendszer,így a projektmendzser mindig csak a legfontosabb számokat fogja látni.

Ügyvezetőként

Átláthatja a projektstruktúrát

Végre egy rendszerben láthatja a belső cégüzemhez tartozó munkákat és az ügyfélprojekteket. Mindez nagyban meg fogja könnyíteni dolgát cégvezetőként.

Láthatja, hogyan haladnak a projektek

A rendszeren belül akár tájékoztatást is kérhet az egyes feladatok haladásáról, állapotáról, illetve láthatja a tervezett és tényleges ráfordítások eltérését.

Követheti, milyen anyagok készültek el

A projekt eredményeként elkészült legfrissebb dokumentumokat, anyagokat bármikor elérheti a cégvezetés is, így elsőkézből értesülhet a konkrét eredményekről.

Projekttagként

Listázhatja aktuális feladatait

A feladatlistából minden nap tudni fogja, hogy éppen mivel kell foglalkoznia, mit kell hamarosan befejeznie, illetve hogy minderre mennyi időt szánhat. Ez az átlátható felület segít optimálisan beosztani az idejét, így hamarabb végezhet.

Egyszerűbben rögzítheti napi tevékenységeit

Napi pár perces munkával feljegyezheti a munkavégzésének megnevezését, feladatainak készültségváltozásait. Mindehhez megjegyzéseket is fűzhet, hogy a fontos részletek sose kerülhessék el a figyelmét!

Feladatait bárhonnan elérheti

Az online felületnek köszönhetően akár otthonról is elérheti, megtekintheti feladatait. A simpTASK így támogatja a távmunkát, amely manapság elengedhetetlen egy projektmenedzsment szoftvertől.

Erőforrásgazdaként

Hónapokkal előre fogja látni az erőforrásigényeket

A projektek tervezett erőforrásigényei hónapokkal előre láthatóvá válnak, így időben tudni fogja, mikor kell extra erőforrást igényelnie. Ez a lehetőség végre kiszámíthatóvá teszi az erőforrás-tervezést.

Előre tudni fog az alul- vagy túlterheltségről

Előre tudni fog erőforrásai lehetséges alul- vagy túlterheltségéről, így elkerülheti az esetleges ütközéseket és biztosíthatja, hogy a projekttagok a legtöbbet hozzák ki magukból! Mindez hozzájárul az optimális erőforrás-elosztáshoz.

Automatikus ellenőrzés segíti munkája közben

Egy új projekt megtervezésénél a rendszer automatikusan jelzi az erőforrások elérhetőségét, így egy gombnyomásból kiderülhet, mely erőforrásokból kell majd többet igényelni.